Minden nemzet büszke dicső történelmére, melynek többnyire szerves része a szomszéd népek lenézése, nincs ez másképp Indokínában sem. A thaiok lenézik a khmereket, a laosziak nem nézik jó szemmel a modern, tömegturizmusba fúló Thaiföldet, és mindenki, élen a vietnamiakkal, együtt utálja a kínai kisebbséget, akik általában dominálják a kereskedelmet, számarányukon messze túlmutatóan. De persze van ami egyesíti a civakodó népeket, a nagy közös ellenség, a japánok, akik a ’30-40-es években megszállták Kelet-Ázsiát és nem hagytak éppen jó emlékeket.

Thaiföld egyik legszentebb szimbóluma, a Smaragd Buddha is hányatott életről mesélhetne, ha leereszkedne közénk. Ma Bangkokban, a Wat Phra Kaew templomban őrzik egy 11 méter magas, aranyozott oltáron és megtestesíti mindazt, ami szent a thaioknak, a buddhizmust, a történelmet, a monarchiát. Megbecsülésére jellemző, hogy az évszaknak (száraz/esős) megfelelő arany köntöseit maga a király adja a szoborra minden évben. A mítosz szerint a szobor már több mint kétezer éves, megjárta Indiát, Ceylont, Burmát és Kambodzsát is. Tény viszont, hogy a nemzeti jelképet, melynek egyébként csak a színe smaragd, hiszen jádekőből készült, több mint 200 éven át Laoszban őrizték és csak a XVIII. század végén szerezték vissza a thai seregek és került mai helyére, a szentélybe.

Thaiföldön sok mindent szabad, de vannak tabuk: az egyik ilyen a Smaragd Buddha fotózása, ami szigorúan tilos. Én azért megpróbáltam, persze kidobtak.

Kárpótoljon minket ez a szép képeslap.