A laoszi konyha nem vetekedhet a thaifoldivel, vagy az indiaival, de azert lehet jokat enni. Szegenykonyha termeszetesen, mi mas lenne, alapja a rizs, a zoldsegek es ha van, barmilyen hus. Nemzeti eledeluk a laap, ami egy csipos salatafeleseg, valamilyen daralt hus kerul bele, tobbnyire diszno, hozza a zoldsalata, koriander, lime, hagyma, chili, menta, halszosz es szojaszosz. Kis fonott kosarban jon melle a sticky rice, a tenyleg nagyon ragacsos rizs, amit a helyiek golyova gyurnak, ugy eszik (a kulfoldi villaval, kanallal szerencsetlenkedik).

A masik mindenutt jelen levo etel a rizsteszta leves, a foe, ami nagyon kozeli rokona nagy kedvencunknek, a vietnami pho-nek, szerintem ikrek. Ezt reggelire is eszik, ez itt pl az egyik reggelim, nagyon finom, az ara pedig egy autentikus laoszi kifozdeben 400 ft korul van (persze forintban meg nem lehet fizetni, ahhoz meg kell varnunk, mig hazank hamarosan Europa huzo gazdasaga lesz, a forint pedig a tartalekvaluta!) Egyesek szerint a baguettet is Laoszban talaltak fel, annyi helyen kapni, friss, ropogos - Azsiaban ritka a feher kenyer, szoval lehet neki orulni.

Az utcan mindent sutnek, azokat nem nagyon kostoltam meg, pedig alkalom lett volna ra boven. Peldaul amikor Vientianet busszal probaltam elhagyni del fele, ami nem ment egykonnyen. Az elvileg este 8-kor indulo alvos busszal kis gond akadt, az optimista heyiek elbutykolgettek vele hajnali 2-ig, akkor a barati lincshangulat eredmenyekepp jott egy cserebusz es megkezdodhetett a tizoras utazas! Elso es egyben utolso pihenonk masnap reggel egy kis utszeli faluban esett meg, ahol a csirkek mar osszekotozve vartak a sorsukat, vegul a feher turistak inkabb megis chipset vettek, jol esett a hosszu ut utan.

A mellettem utazo ket termetes laoszi asszonysag viszont maradt a helyi csemegenel, nyarsra huzott sult tucskot (vagy saskat? sose tudom) majszoltak, meg sem kinaltak vele, pedig en adtam volna nekik a chipsbol.